Oldalak

2014. augusztus 19., kedd

Szoknya helyett ruhácska

A hosszabb, nyugis időszak után most összesűrűsödtek az elkészült horgolmányok, szeretnék mindent egyszerre megmutatni, így bocsánat, ha kicsit tömény leszek hirtelen. :-)
A nyári időszak arra is jó, hogy régen elkezdett, de be nem fejezett projekteket újra elővegyünk, folytassuk, esetleg átalakítsuk. Nekem több elfekvő, és hosszan elhúzódó projektem is van, elsősorban kötött holmik.;-)
Tavaly nyáron elkezdtem horgolni egy szoknyácskát középső lányomnak, de aztán néhány mintaegység után elfogyott a lelkesedés. Nem szeretem a nagyon rövid szoknyákat még gyerkőcökön sem, így jóval hosszabbra kellett volna készíteni, mint az eredeti minta, de akkor meg túl nehéz lett volna a sok fonal miatt. Félretettem pihenni kicsit. Idén újra a kezembe akadt és akkor jött a megvilágosodás, hogy szoknya helyett ruhát fabrikálok belőle. Világos, elefántcsontszínű fonallal kezdtem a szoknyarészt, de ebből az árnyalatból nagyon sok lett volna egy egész ruha, így újabb remek alkalom adódott arra, hogy felkeresvén egy erre szakosodott boltot, fonalat vásároljunk a csajszikkal. Ezt az enyhén türkizes zöldet lányom választotta és remekül illik az eredeti színhez.
Elkezdődött a munka, a ruhácska folyamatosan alakult, formálódott, mindig jött egy újabb ötlet. A végeredménnyel teljes mértékben elégedett vagyok ( ami nálam nagy szó ;-) ), de tényleg és még a leányzónak is tetszik. Nem valószínű, hogy sokat fogja hordani, ezért nem is szeretek nekik még horgolt vagy kötött holmit készíteni, mert mire befejezek számukra egy-egy ruhadarabot, gyakorlatilag ki is növik. :-))) 

Íme a kész mű:









És így néz ki a leányzón:






Minta: a szoknya részhez itt találjátok a többi saját ötlet
Fonal: Catania Fine





2 megjegyzés: