Oldalak

2016. augusztus 23., kedd

1001 Fonal - avagy a nagy fonaltesztelés

Néhány héttel ezelőtt az 1001 Fonal megkérdezte vásárlóit, illetve Facebook követőit, hogy melyek a kedvenc kötős-horgolós blogjaik. Ugyanis ezen blogok szerzőit kérnék fel a legújabb fonalcsaládjuk, a Scheepjes különböző fonalainak tesztelésére. Legnagyobb meglepetésemre és örömömre bekerültem az öt blog közé, akiket végülis kiválasztottak. Ha esetleg még nem ismernétek a többieket, mindenképpen kukkantsatok be Annás kertjéhez, Anyahajóhoz, PLF szöszölhöz és Botthékához, mert csodás dolgok készülnek mindannyiuknál. 
A fonalakkal kapcsolatban előre csak annyit egyeztettünk, hogy amigurumi horgolására alkalmasak legyenek, így, mint egy kisgyerek, izgatottan vártam a meglepetés csomagot. Nem is csalódtam, mert a boríték nyolc gombolyag szuper fonalat rejtett. A Scheepjes Stone Washed fonal közepesen vastag (50g/130m), 78% pamutot és 22% akrilt tartalmaz, ami ideális figurák horgolásához, kicsit szöszös (ami a pamut fonalakra általában nem jellemző), a "kőmosott" hatás miatt pedig érdekesen rusztikus. A színek pedig már az őszt idézték, és rögtön tudtam, hogy erdei állatkák fognak születni belőlük. 
De persze elhatározni könnyebb, mint megvalósítani, így elkezdődött az ötletelés, miként is kezdjek neki. Egy régebbi figurámhoz nyúltam vissza, méghozzá Tapsifüleshez, mert az ő alapformája alkalmasnak tűnt arra, hogy továbbgondolva többféle állat is kialakuljon belőle. Az az egy teljesen biztos volt, hogy rókának készülnie kell, egyrészt, mert a téglaszínű fonal kínálta magát erre a szerepre, másrészt pedig a kis ravaszdi legnagyobb lányom egyik kedvenc állata.
Több próbálkozás után végül kialakult a kis csapat: Fürgeláb, a róka, Dióbél, a mókus, Feketeszeder, a medve és egy újabb Tapsifüles, aki ezúttal cuki, csíkos pizsamát húzott magára. Izgalmas kísérletezés volt ez nem csak a fonallal, de a formákkal is, és nagyon szeretem újdonsült állatseregletemet. :-) Az a legjobb, hogy a családban mindenkinek más lett a kedvence. :-) 
Annak ellenére, hogy szöszös a fonal, egyáltalán nem nehéz dolgozni vele, még az összevarrásnál sem éreztem, hogy jobban akadna, vagy küzdenék vele, szóval amigurumi horgolására tökéletes választás. Viszont pont a szöszösség miatt pici gyerekeknek nem horgolnék belőle, mivel ők még mindent a szájukba vesznek és ezek az apró szálak veszélyesek lehetnek rájuk.
Nagyon nagy köszönet az 1001 fonalnak, hogy kipróbálhattam ezt a fonalat, biztos vagyok benne, hogy máskor is fogom még használni, szeretném a többi csodás színt is kipróbálni. :-) 




Ezek a szépségek lapultak a csomagban.



Készülőben a kis csapat.



Ők, négyen... :-)



Tapsifüles ezúttal csíkosban.



Fürgeláb, a ravaszdi róka. Nekem ő a kedvencem. :-)



Dióbél, a mókus. A "tapestry" horgolás még nem az erősségem, de majd dolgozom rajta. :-)



Eredetileg nem akartam macit horgolni, mert abból már annyi féle van, de ez a sötétbarna fonal nagyon medvévé akart válni, így nem ellenkeztem neki és megszületett az én "hoannás" mackóm. 



Pofik... :-)



Még néhány információ: az állatkák 2,5-es horgolótűvel készültek és nagyjából 25 cm magasak lettek. 









10 megjegyzés:

  1. Nagyon szépek, gyönyörűen van horgolva!!!!

    VálaszTörlés
  2. aranyos állatkák, a fonalakhoz tökéletesen illenek :)vagy fordítva: az állatkákhoz tökéletesen illenek ezek a fonalak :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :)) Azt hiszem mindkettő igaz. Nagyon szépen köszönöm!! :)

      Törlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bocsánat, elbénáztam, szóval: szemet gyönyörködtető társaság lett, egyik kedvesebb, mint a másik! A róka pofácskája, a mókus farkincája, a tapsi pizsije, a mackó mackós alakja - mind telitalálat! Remélem, az ő mintájuk is hozzáférhető lesz majd a rajongóknak. :-)

      Törlés
    2. Nagyon-nagyon szépen köszönöm!! :) Lesz minta is mindenképpen, csak mivel lusta voltam, valamit újra le kell horgolnom hozzá. ;))

      Törlés
  4. Nagyon szépek lettek. Hányas tűvel készültek?

    VálaszTörlés